Óvó néni jegyzetei

Óvó néni.blog.hu

Óvó néni.blog.hu

Látogatás Nemes Nagy Ágnesnél

Örömszerző művészet

2015. május 06. - Óvónéni

nemes_nagy_agnes.jpgNemrég a kezembe akadt Földes Anna Beszélgetni jó című könyve, melyben Nemes Nagy Ágnesnél tett látogatásáról és beszélgetésükről írt.

Ebből a fejezetből szeretnék egy részt megosztani veletek, a téma: a szép!

Nemes Nagy Ágnes gondolataiból:

" Az esztétikum létszükséglet voltát - hadd használjam ezúttal a tudományosabb csengésű megnevezést - az is bizonyítja, hogy már a legkisebb gyerek is tele van szépségigénnyel.

Sokat beszélünk a gyerekrajzok, gyerekversek értékéről, de ritkábban arról, hogy a gyerek a maga játékába is mindig beleviszi, létrehozza a szépet.

Akár építőkockából épít, akár homokvárat teremt. Verselni sem azért versel, mert tanítják rá, hanem mert élvezi a szavakat, játszik velük. Elgyönyörködik a ritmusban. És persze közben ilyen módon is tanul beszélni. A gyermekvers, de bizonyos értelemben a gyermekrajz is a világhoz való alkalmazkodásnak, a világ birtokbavételének része. Később azután ez a szoros kapocs a széppel, a művészettel meglazul, a gyerekek leszoknak róla."....

" A gyermek rendelkezik a költő érzékenységével. Csak sajnos a velünk született élményszerző képesség hamar bezárul. Egy ismerős asszony mesélte, hogy amikor tengerész bátyja megjött Japánból, a család faggatására, csak annyit tudott mondani, hogy " érdekes volt".

Tízéves kisfia, ha a közértbe küldik parizerért, tele van történettel, hogy mit látott, kivel találkozott, és mit vásárolt volna, ha százszor annyi pénze van. A valóság közvetlen tapasztalata, élménye akármikor átcsaphat és át is csap az esztétikumba.

 - Mondanál erre egy példát?

- Ki gondolt volna arra gyerekkori kirándulásainkon, hogy a katángkóró és bőrvéke, amit nekem megmutattak, egyszer majd a költészet anyagává válik? De nem is ez a legfontosabb. Hanem az, hogy a látvány, az élmény mindig érzelmeket vált ki..."

kép forrása: http://kerteszdaniel.webpost.hu/keret.cgi?/portrefotok/nemesnagyindex.html

Iratkozz fel hírlevelemre, hogy ne maradj le a legfrissebb ötletekről és hírekről!

 



 

Gyönyörű ékszerek - újrahasznosítással

kreativmami.blog.hu oldal szerkesztője - Kövesdi Írisz Csilla

kozos_kep.jpg Mikor kezdted el a http://kreativmami.blog.hu/ blogot írni?

A blogot 2015. január 12.-én kezdtem írni.

Miért tartod fontosnak blogírást?

Azért írok, hogy megosszam a tapasztalataim másokkal, amiken kezdő háziasszonyként átmentem: milyen praktikák vannak, hogy lehet kényelmesebben, gyorsabban csinálni a dolgokat.  Hátha inspirálnak másokat is az ötleteim, hogy ők is könnyebbé, jobbá tegyék az életüket.

Tovább

Testséma - Testsémafejlesztés játékokkal, mondókákkal

7ötlet

Testséma - testtájak, testrészek érzete, ismerete

Sok szempontból fontos, hogy a gyermek tisztában legyen teste felépítésével; tudja, hogy van feje, nyaka, válla, törse, karja, lába, továbbá ezek mindegyikének különböző részei.

A sikeres iskolakezdéshez szükséges, hogy a gyermek kialakult testsémával rendelkezzen.

Tovább

Rajzoljunk másképp - 7 ötlet

Kreativitásfejlesztés

p261110_12_24.jpg

Nagyon sok gyermeknél előfordul, hogy nem szeret rajzolni, nem szeret színezni, ez a kisfiúknál nagyobb arányban megfigyelhető.

Ha iskolába jár majd a gyermekünk, az első hetekben elég sokat kell rajzolnia, színeznie, mely  egy órai feladat része lehet, és nem egy önként vállalt tevékenység.  Hogyan tudjuk mi a rajzolást vagy a színezést érdekesebbé vagy vonzóbbá tenni azoknak a gyermekek számára akik kevésbé szeretnek rajzolni?

Olyan ötleteket kerestem, amelyek felkelthetik az érdeklődésüket:

Évekkel ezelőtt voltam egy továbbképzésen, ahol számomra nagyon hasznos, és az óvodában hatékonyan alkalmazható ötletekkel találkoztam.

Volt ami számomra ismert volt, de volt olyan amellyel akkor találkoztam először.

Ezeket az ötleteket (is) szeretném megosztani veletek.

Tovább

Kosztolányi Dezső: A játék

A játék. Az különös.
Gömbölyű és gyönyörű,
csodaszép és csodajó,
nyitható és csukható,
gomb és gömb és gyöngy, gyürű.
Bűvös kulcs és gyertya lángja,
színes árnyék, ördöglámpa.
Játszom ennen-életemmel,
búvócskázom minden árnnyal,
a padlással, a szobákkal,
a fénnyel, mely tovaszárnyal,
a tükörrel fényt hajítok,
a homoknak, a bokornak,
s a nap - óriás aranypénz -
hirtelen ölembe roskad.
Játszom két színes szememmel,
a két kedves, pici kézzel,
játszom játszó önmagammal,
a kisgyermek is játékszer.
Játszom én és táncolok,
látszom én, mint sok dolog.
Látszom fénybe és tükörbe,
játszom egyre, körbe-körbe.
Játszom én és néha este
fölkelek,
s játszom, hogy akik alusznak,
gyerekek.

Iratkozz fel hírlevelemre, hogy ne maradj le a legfrissebb ötletekről és hírekről!

 



 

Emlékeztek a Csip, csip, csóka mondóka szerzőjére?

Bezerédj Amália:Flóri könyve, a hídjai kisdedóvó alapítója

flori_konyve.jpg. Ma már sajnos kevesen tudják, hogy Bezerédj Amália (1804-1837) a szerzője gyermekkorunk játékos mondókájának:

„Csip, csip csóka, / Vak varjúcska! / Jó volt-e a / Kis fiúcska,

/ Ne csípd meg őt, / Vak varjúcska /

Hess!".

Anyja Szegedy Rózának, Kisfaludy Sándor költő örök múzsájának és hitvesének volt a húga. Testvéreit szinte egyedül nevelte, mivel anyja sokat betegeskedett.

A testvérek:

Amália               Konstanczia     Etelka              Antónia            Lujza               László       
(1804-1837)    (1806-1836)    (1807-1888)    (1809-1891)    (1810-1872)    (1813-1871)   Elek (1823-1894)

Tovább

" Alvóka " - az átmeneti tárgy szerepéről

"átmeneti tárgy" helyettesíti az anyát amíg vissza nem tér

alvoka.jpgHa fekszünk benn az ágyban

és alszik már a fény,

már régóta nem félünk

a Mackóm sem meg én.

Muskát Zsuzsa: A keskeny, görbe úton című verséből

 

Átmeneti tárgy: helyettesíti az anyát

• egyszerre szimbólum és valóságos, konkrét tárgy

• A gyermek az átmeneti tárgy segítségével: megtapasztalja az én és nem én szétválasztását • megtanul megbirkózni a feszültségeivel kap támogatást az anyától való leváláshoz, az önállósodásához.

Megtanulja, hogy a frusztráció rövid ideig tart, édesanya visszatér hozzá, amíg vissza nem tér, addig ez az "átmeneti tárgy" helyettesíti az anyát.

Tovább
süti beállítások módosítása