Nagyon sok gyermeknél előfordul, hogy nem szeret rajzolni, nem szeret színezni, ez a kisfiúknál nagyobb arányban megfigyelhető.
Ha iskolába jár majd a gyermekünk, az első hetekben elég sokat kell rajzolnia, színeznie, mely egy órai feladat része lehet, és nem egy önként vállalt tevékenység. Hogyan tudjuk mi a rajzolást vagy a színezést érdekesebbé vagy vonzóbbá tenni azoknak a gyermekek számára akik kevésbé szeretnek rajzolni?
Olyan ötleteket kerestem, amelyek felkelthetik az érdeklődésüket:
Évekkel ezelőtt voltam egy továbbképzésen, ahol számomra nagyon hasznos, és az óvodában hatékonyan alkalmazható ötletekkel találkoztam.
Volt ami számomra ismert volt, de volt olyan amellyel akkor találkoztam először.
Ezeket az ötleteket (is) szeretném megosztani veletek.
1. ötlet
Ne sima papírra rajzoljon a kisgyermek, hanem valamilyen formába, ami kapcsolódhat kedvenc meséjéhez, kedvenc játékához, vagy kedvenc mesehőséhez.
Vágjuk ki ezeket a formákat, és kérjük meg őt, hogy a számára legkedvesebb történetet, legkedvesebb játékát rajzolja bele ebbe a formába. A képen a " Ludas Matyi és Döbrögi úr " egyik jelenete elevenítődik meg.
Ezt a rajzot az Apáczai Csere János Ált. Iskola diákja készítette Taktaharkány
Itt pedig a cd - t körbe kell rajzolni, kivágni és indulhat a történetek rajzolása. Tipp: 4 évszak, hó, nap, eső, rügyek, levelek stb.
2. ötlet
Hogyan őrizzük meg gyermekünk rajzát, hogy mindig szem előtt legyen, és állandó motiváló hatással bírjon a mindennapokban?
Készítsünk a rajzokból naptárt!
A naptár készülhet folyamatosan, és a gyermek minden egyes új rajzával, alkotásával bővíthető.
Készíthetünk hétről - hétre bővülő naptárt is, ha gyermekünket elkapja a lendület, és a motiváció.
Az én nagy kedvencem, melyet a csoportomban is megvalósítottunk, az a leporello készítése, a gyerekek rajzaiból.
A mi témánk a Víz volt, ehhez készültek a rajzok, és mi találtuk ki a képhez tartozó versikéket! Ez nagyon jó móka, kerestük a rímeket, a vízhez kapcsolható történeteket, vízben élő állatokról írtunk és rajzoltunk.
Leporello készítése: A rajzokat laminálás után egyszerűen celluxal összeillesztjük, mind a két oldalán.
Tartósabb lesz, ha kilyukasztjuk a rajzok széleit és vékony szalaggal fogatjuk össze.
Ezt a rajzot az Apáczai Csere János Ált. Iskola diákja készítette Taktaharkány
3. ötlet
Ez a párna különösen kedves a számomra, a kisfiammal együtt készítettük nagyon - nagyon régen! :)
Sokkal izgalmasabb a párnát díszíteni, a párnahuzatra rajzolt formákat kiszínezni, mint egy üres lapot. Ez a párna emlék marad hosszú - hosszú időre ( örökre), egyetlen "hátránya" van, ennek a technikának....minél előbb más textilanyag után kell nézni :)
Sablont is használhatunk, a gyurmához kapható kiegészítő formák, vagy a sütemény szaggató formák is tökéletesen alkalmasak a sablon használatára.
A papírt vonjuk be alufóliával, és vízfestékkel vagy temperával már festhetünk is. Az alufólia csillog, különleges, érdekes hatást érhetünk el vele festés közben.
Tipp: Mi bolygókat rajzoltunk, az alufóliára.
5. ötlet
Kavicsfestés egy kis űrutazással:
A képen jól látható, hogy kavicsokat festettünk a gyerekekkel, ezek voltak a meteorok / vagy amit a gyermekek képzelete megengedett /, de előtte elkészítettünk egy makettet, amely a világűrt jelképezte. Fekete kartonra fehér temperával rajzoltak a gyerekek bolygókat, ecset használatával pöttyözték a csillagokat, majd az elkészült "űrt" rögzítettük egy kör alakúra kivágott hungarocell laphoz.
6. ötlet
Ez az egyik KEDVENC!
A zsugorka mottó: "Rajzold le,amit kisütöttél,süsd ki amit lerajzoltál!"
1. Vágjuk ki a lapot
2. Csiszoljuk meg a felületét
3. Rajzoljunk rá, majd SZÍNEZZÜK ki
4. Süssük ki!
Így zsugorodik a zsugorka, a látvány FELKELTI a gyermekek érdeklődését!
Mit csináljunk az elkészült zsugorkákból?
Ékszert - Gyűrűket / gyerekek készítették /
Hűtőmágnest, melyet szintén gyerekek készítettek:
7. ötlet
Egy kis kreativitásfejlesztés képkiegészítéssel:
Újságból vágjunk ki pólót, nadrágot, nyakkendőt és kérjük meg a gyerekeket, hogy egészítsék ki:
Iratkozz fel hírlevelemre, hogy ne maradj le a legfrissebb ötletekről és hírekről!