Az évkezdés mindig remek alkalom az óvodás gyerekek nyelvén megközelíteni az idő fogalmát: év, hónapok, évszakok, hét napjai stb. Az irodalmi anyagunk is ezt a célt segíti. Két mese: Andersen: Tizenketten a postakocsin és Pataki Edit: Mese a négy testvérről nagyon gyermek közeli, segíti az ismeretek rögzítését, rendszerezését, ok-okozati összefüggéseket, analízis-szintézis megéreztetését, gondolkodási folyamatok fejlesztését ennél a korosztálynál.
Ehhez kapcsoltam új évi népi rigmusokat, köszöntőket, Márkus Katalin: Hónapsoroló mondókáját. Végre egy kis hóesés is "támogatta" előzetes terveim, így nagyon sok képi és plasztikai megtapasztalást tudtunk végigjátszani: vágás, tépés,ragasztás, festés, rajzolás, lisztgyurmázás, bábkészítés, egyszerű és összetett technikák - korosztályonként illetve egyéni képességek tükrében - mind előkerültek.
Mozgásos játékainkban is az évszakokat gyakoroltuk Pl.: Padra kellett felállni a tél jelképénél, szőnyegre leülni a nyárnál, ősznél és tavasznál pedig négykézlábon mászás volt, sorrendben, a rögzítés fontosságára figyelve.
Másik héten a madáretetés volt a fő téma, ehhez kapcsolódtak a különféle tevékenységeink, remek hozzá: Molnár Andrea: Madárkert meséje, évek óta elővesszük, mindent meg lehet belőle érteni ami a témát segíti. Olyan kifejezések, szavak rögzülhetnek: madárkalács, fészer, tányérica stb. Dalos játékunk a Komatálat hoztam...szintén az új évi szokások kapcsán került eljátszásra, csak úgy mint pl.: a kicsik mondókája: Kicsi vagyok székre állok... Remélem sikerült kedvet, ötletet adni másoknak egy tartalmas két héthez, így télidőben.
Itt pedig a most indult új Facebook oldalamat találjátok!
Ha érdekel hogyan készülnek (kicsit később lesz róla szó) az ékszerek és ajándékok kattints a képre:
https://www.facebook.com/Meglepi-1837854279760588/
Iratkozz fel hírlevelemre, hogy ne maradj le a legfrissebb ötletekről és hírekről!