Óvó néni jegyzetei

Óvó néni.blog.hu

Óvó néni.blog.hu

Cikknek indult, de személyes élménybeszámoló lett belőle

Kicsit más megközelítésből: A modern pedagógus Nagykönyvéről

2018. április 21. - Óvónéni

20180421_165958_1.jpgVégre megérkezett! Őszintén szólva, nem tudom mikor vártam ennyire egy könyvet. Nem titok, hogy a könyv egyik társszerzőjét, Váczi Dorottyát (Dorkát) személyesen van szerencsém ismerni. Ha megengeditek, itt a bevezető részben elárulom, hogy számomra ő az egyik olyan ismerősöm, aki szakmájában, hivatásában hiteles, új utakat kereső és lelkes pedagógus.

Ha nem haragszotok, én most a szárazabb könyvismertető részt elhagynám, és a személyes élményemet osztanám meg veletek így a könyv olvasása után.

Az első és legfontosabb, hogy végre olyan könyvet olvashattam, amelyben úgy éreztem, hogy a szerző hozzám szól, személyes tapasztalatait adja át a könyv sorain keresztül.

Akinek volt már szerencséje Dr. Gyarmathy Éva előadását hallgatni, tudja, hogy nagyon érthetően adja át az új ismereteket számunkra, nincs ez másként az általa írt bevezetőjében sem.

Dorka fejezete az önszabályozás fontosságáról szól, amely az ő semmihez sem hasonlítható stílusában, nyelvezetében íródott. A humor mellett, van egy Albert Einstein idézet, amelyet most szándékosan nem írok le, de higgyétek el, amikor elolvastam, egy percre kikerekedett a szemem és nyeltem egy nagyot, de a következő mondat után, értelmet nyert az idézet fontossága.

Olyan, mintha Dorka már előre az olvasó "gondolatába látott" volna, mert a következő oldalon, nyíltan nekem szegezi a kérdést: Szkeptikus vagy? hm...ezek után mi vár még rám? - gondoltam mosolyogva, és egyre gyorsabban akartam a tartalmat befogadni.

Azt gondolom, szakkönyv olvasásakor kevesen mondhatjuk el magunkról, hogy várjuk, mi lesz a fejezet végén...mintha egy izgalmas regényt olvastam volna :)

Ahogyan a fenti kérdés gondolatként átfutott rajtam, jött egy előadás címe:

Milyen iskolát tervezne egy mérnök ma?

Ennek már fele sem tréfa, kedves Dorka igaz, hogy még csak pár oldalt olvastam, de erre hirtelen nem tudom a választ...szóval muszáj továbbolvasnom...és ekkor újabb meglepetésként, (talán már nem meglepő módon számotokra sem), a következő mondatot olvasom: "Tudom, sok meredek állítás hangzott el az előző bekezdésekben, melyek közül többel talán nem is értesz egyet. Úgy gondolom, ez nem baj. Mert épp a szakmai diskurzus, a módszertani vita és a pedagógus összefogás, színenergia az, ami felkészültté tehet minket a paradigmaváltásra, mely egyre hangosabban dörömböl az ajtónkon."

Olvasom, olvasom, majd örömmel látom, hogy a KREATIVITÁS támogatására is kitér a fejezet, azok akik személyesen ismernek, tudják, hogy ez az egyik fő érdeklődési területem, villámsebesen folytatom Dorka vajon hogyan közelít ehhez a témához. Kérdésfeltevése után megérkezik a válasza is.

Gondoltátok volna, hogy ebben a könyvben, amely az "iránytű a digitális korszakban" alcímet viseli, felteszi nekünk azt a kérdést is: Miért fontos számunkra, hogy optimista gyermekeket neveljünk?

Az én válaszom: Nem! Így meglepetéssel teli örömmel keresem a sorok között a válaszokat.

A hab a tortán, amikor egy személyes példán keresztül láthatunk egy projekttervezetnek a rövid leírását.

Ha már említettem a projektet, akkor a könyv további fejezeteiben többek között olvashatunk:

Nemes-Nagy Katalin Erikától a problémaalapú tanulásról, Bognár Amáliától a digitális együttműködés lehetőségeiről és Havassy Andrástól a digitális intelligencia fejlesztése okostelefonokkal.

A cikknek induló, de mégis élménybeszámolóra sikeredett soraim végén, szeretnék gratulálni a szerzőknek, további eredményes és motivációkkal teli éveket kívánok!

A könyvről részletesebb információt itt találhattok: https://neteducatio.hu/uzlet/modern-pedagogus-nagykonyve-szemlelettol-megvalositasig/

 nagykonyv.jpg

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ovoneni.blog.hu/api/trackback/id/tr213853444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása