" Első szerelmem Piroska volt. Úgy éreztem ha feleségül vehetném, az maga volna az üdvösség."

Charles Dickensnek ez a vallomása a "Piroska és a farkas"-ról elárulja, hogy gyermekkorában őt éppúgy megigézték a mesék, mint szerte a világon a gyermekek millióit már évszázadok óta. Világhírű íróként is elismerte, hogy a mesék csodás eseményei és szereplői rendkívül nagy mértékben hatottak jellemének és költői képzeletének alakulására.

Dickens tudta, hogy a tündérmesék csodás fantáziavilága minden másnál nagyobb segítséget nyújt a gyermeknek legnehezebb, ám egyben legfontosabb feladata megoldásában: vagyis abban, hogy tudattalanjának kaotikus feszültségeit megszelídítve, eljusson a tudatosság érettebb fokára.

A mese nemcsak szórakozást nyújt a gyermeknek, hanem fejleszti önismeretét, és elősegíti személyiségének fejlesztését.

A mese nem azért gyönyörködteti, és nem azért varázsolja el az embert, mert pszichológiai igazságokat fogalmaz meg / bár hatásához ez is hozzájárul /, hanem azért, mert irodalmi értékei vannak, mert műalkotás.

Pszichológiai hatását is csak azért tudja kifejteni, mert elsősorban műalkotás.

"A mese az egyetlen irodalmi műfaj, amely utat mutat a gyermeknek, hogyan fedezze fel identitását, és hogyan találja meg helyét az életben: ráadásul még azt is elmondja, milyen tapasztalatokra van szüksége jelleme továbbfejlesztéséhez.

A mese azt sugallja, hogy boldog, tartalmas életet bárki elérheti - de csak akkor, ha nem futamodik meg a veszélyek elől, mert az igazi identitáshoz, csakis rajtuk keresztül vezet az út.

A mese minden szituációt leegyszerűsít. Alakjait határozott vonalakkal rajzolja meg, a részletek közül csak a legfontosabbakkal foglalkozik. Szereplőiben kevés az egyéni vonás, inkább típusokat képviselnek.

A mesékben ugyanaz a szélsőségesség uralkodik, mint a gyermeki gondolkodásban. Minden ember vagy jó, vagy rossz, nincs átmenet. Az egyik fivér buta, a másik okos. Az egyik nővér kedves és szorgalmas, a többiek gonoszak és lusták.