Óvó néni jegyzetei

Óvó néni.blog.hu

Óvó néni.blog.hu

5 otthoni játék - szinte ingyen

Otthonunkban megtalálható alapanyagokból

2015. január 25. - Óvónéni

Olyan ingyen elkészíthető játékokat szeretnék megmutatni, / feleleveníteni /,melyeket valószínűleg már mindenki ismer, mégis könnyen elfeledkezünk ezek000.jpgről a játék lehetőségekről.

Otthoni játékok, melyekkel a gyerekek, és még a szülők is szívesen játszanak, ráadásul pillanatok alatt elkészíthető, nem igényel nagyobb időbefektetést és már indulhat is a játék.

A legegyszerűbb, és amit személy szerint én nagyon kedvelek az a sokunk által jól ismert:

só - liszt gyurma.

Recept:

  • 20 dkg liszt
  • 20 dkg apró szemű só
  • 125 ml víz
  • 1-2 evőkanál étolaj
  • Ez a csiga pedig valóban percek alatt elkészül, igazi csigaházat tehetünk rá, vagy ha épp nincs otthon, akkor dióval vagy gesztenyével helyettesíthetjük a csiga házát.

csoppkeblog.jpg

Kézlenyomatból

Előkapjuk a fiókunkból a temperát, vízfestéket, ecsetet, és már csiklandozva festhetjük is a kis tenyereket.

Mondókával kísérhetjük míg egy - egy ujjacskát befestünk:

Hüvelykujjam korán kel,
Minden ajtón bekopog,
Felkelnek a szomszédok,
Köszönnek, hogy: Jó napot!

 

0_1.jpg

 

 

Picit nagyobb türelmet igényel,

ha kavicsokból dominót varázsolunk.

 

Dominó

Keresem a párom,
sehol nem találom.
Segíts nekem megkeresni,
segítek majd nyerni.

Pöttyeimet számold meg,
páromat így lelem meg.
A párom mellé tegyél le
ezután majd húzni kell.

Dominóban akkor nyersz
ha mindkét kezed üres lesz.
Jó játék a dominó!
Dominózni csuda jó!

Amígx_karika.jpg szárad a domino játékunk, és maradt még felesleges kavicsunk,

az " x karika " játékhoz kicsit másképp elkészítheted a bábokat.

x lesz a katicabogár

karika pedig a méhecskeimg_9689_1_.JPG

 

 

 

Az utolsó játékötlet: memória játék gyufáskatulyából:

 

 

 

 

Iratkozz fel hírlevelemre, hogy ne maradj le a legfrissebb ötletekről és hírekről!

 



 

A bejegyzés trackback címe:

https://ovoneni.blog.hu/api/trackback/id/tr407106683

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása