Óvó néni jegyzetei

Óvó néni.blog.hu

Óvó néni.blog.hu

Szókimondóka legújabb mesekönyve

dr. Kádár Annamária ajánlásával

2017. szeptember 09. - Óvónéni

Megjelent a SzóKiMondóka Testrészek mesesorozatának soron következő harmadik kötete

Orr és fül címmel.

Eddig megjelent kötetek: Láb és kéz, Szem és száj. További két tervezett kötet pedig a Fej és szív illetve Test címet kapták.  Az óvodás korú gyermekeket a testrészeken keresztül vezetik be az őket körülvevő világba, úgy hogy más megvilágításba helyezik azokat.

21469907_1641636252514161_1622881473_n.jpg

 

A mesesorozatot dr. Kádár Annamária ismert babapszichológus is ajánlja. Még pedig ezt mondta róla:   „Kóstoljuk együtt a szavakat, gyönyörködjünk együtt gyermekünkkel a világban, tanuljunk nevetve, játszva, meséljünk, énekeljünk önfeledten. Csak így érdemes! Ebben segít nektek a SzóKiMondóka.” 

A Testrészek mesesorozat lapjain visszamegyünk az időben és szinte a szemünk láttára nőnek fel a főszereplő testvérekAz első kötetben, a Láb és kéz mesekönyvben Móna még csak 3 éves kislány, aki most került óvodába. Öccse, Marci pedig még csak hat hónapos kisbaba, aki éppen a lábikójával ismerkedik nézelődés közben. A második kötetben, a Szem és száj mesekönyvben Marci már egy éves, éppen enni tanul önállóan, meg beszélni és ebben Móna, a három és fél éves nővére örömmel segíti. A nemrégiben megjelent Orr és fül kötetben, pedig már kitalálhattátok, hogy Móna 4, Marci pedig már másfél éves lesz.

 

És miről szól az új kötet?

 “Beköszöntött az ősz és Marci az első hűvösebb napon megfázott. Szeretett ugyanis a homokozóban mezítláb mászkálni…” kezdődik a mese, és sok gyermek magára ismerhet már az első mondatból. Ki ne szeretné talpán a meleg homok és az alsó rétegekben található nedves homok különbségét érezni? A baj ezzel csak az, hogy nálunk nem lehet minden évszakban mezítláb homokozni, mert megfázás lesz a vége, mint ahogy Marci a mesében is megfázik. 

Az “Én is pisze, te is pisze” kezdetű mondóka nagy kedvence a gyerekek körében, hiszen orrainkat összeérintve játsszuk el, jobbra-balra mozgatva a fejünket. A mondókához dallam is tartozik, amit megtalálhattok a mesekönyv végén.

21397599_1641636405847479_535188572_n.jpg

Marci orrába pedig beköltöznek a komisz náthamanók, akik megakadályozzák, hogy a kisfiú érezze az ételek ízét vagy a gyógynövények illatát. Anya gyógyteát főz neki, hogy hamarabb meggyógyuljon. A náthamanókkal pedig csak a sárkány képes elbánni, akit egész nap utánoznak a gyerekek. Hiszen milyen jó móka egy tűzokádó sárkányt utánozni, ezzel pedig a náthamanókkal is megszabadulnak. A náthára a sárkányosdi, a gyógytea és a gyümölcsök jelentenek gyógyírt és Medvedovszky Anna érzékletes rajzai nyomán a gyerekek megtanulhatják az egyes gyógynövények neveit. 

Rögtön a történet után található meg Lackfi János verse, ami a gyógynövényekről szól,  egyesével bemutatja a náthaűző növények gyógyhatását. János remekül érzékelteti a bodza, hársfa, zsálya, kakukkfű, menta és kamilla jellemzőit, a kicsik számára is érthető módon.

21443168_1641636682514118_1186321926_n.jpg

A vers pedig a Bóbita, bóbita táncol Weöres Sándor költemény Tolcsvay László által írt dallamára készült, így énekelni is lehet vagy ritmusosan olvasni.  

“Hogyha figyelmes a kertész, 

Érik a kertben a gyógyszer, 

Szűnik a ronda betegség, 

És sose kell buta vegyszer.” – végződik a vers. 

 

A Fül mese egy nagyon fontos értékről szól, a barátságról, s hogy lesz úrrá az új kislány az óvodában az őt ért csúfolódáson. Évát az új kislányt elálló fülei miatt csúfolják az  óvodában a társai. Viszont ő megmutatja, hogy hallásával, zenei érzékével meg tudja szerettetni magát belső értékei által. Sok gyereknek segíthet ez a mese abban, hogy átsegítse az őt ért negatív élményeken és arra fókuszáljon, amit jól csinál, amiben tehetséges ..  

Ezt a mesét Lackfi Jánosnak a zenéről szóló verse zárja, ami minden korosztálynak tud nyújtani valamit. A zene varázsa, ami a semmiből lesz. Mégis áthatol mindenen és úgy járja be a földet, mint a szeretet. 

 21397734_1641636569180796_847746158_n.jpg

S miben tér el a SzóKiMondóka Testrészek mesesorozatának kötetei a többi mesekönyvtől? 

 Néhány fontos ismertetőjegy: 

  • különleges SzóKiMondóka tördelés abban más, hogy a mese legfontosabb szavait élénk színnel és nagyobb betűvel kiemelték, mellette a jelentésüket lerajzolták – így a könyvet együtt nézve, a gyerekek már a képről tudják mondani a mesében soron következő szót. Közben persze szemük a szóalakot is megfigyeli, az ismétlődések révén észrevesznek apró különbségeket, hasonlóságokat, vizuális memóriájuk fejlődik, készülnek az olvasásra. A váltott olvasás során pedig megértik az olvasás logikáját és közelebb kerül hozzájuk az írott szöveg is. 
  • a mesét ismert gyerekdalokkal és mondókákkal tagolják, de került minden mesébe saját költésű vers is, amiket többnyire Móna – a főszereplő kislány - farag. Vele azonosulva pedig az olvasó kisgyermeket arra készteti a könyv, hogy maga is játszadozzon a szavakkal és rímeket faragjon. A mondókák segítik a nyelv zeneiségének megértését és az értő olvasás kialakításában is szerepük van. A dalokat a kötet végén lekottázták, ezzel bátorítva a szülőket arra, hogy énekeljenek gyerekeiknek. 
  • interaktív táblácskákkal is tagolják a meséket, ezek szerepe sokrétű. Segítik a mese megértését, értelmezését. Időnként pedig abban nyújtanak támogatást, hogy a gyerekek saját életükre vonatkoztassák a hallottakat, és arra nézve szűrjenek le maguknak tanulságokat. Máskor pedig belehelyezik a mesébe a kicsiket, akik arról gondolkodnak szüleikkel közösen, hogy ők mit tennének a főhős helyében. 

 

A SzóKiMondóka mesekönyvei a közös olvasást segítik, amihez a legjobb alkalom, ha a gyermeket az ölünkbe vesszük és közösen nézzük a könyv lapjait. Ilyenkor érzelmi tankja is töltődik és szülő- gyermek kapcsolat is épül. A mesében szereplő testrészhez kapcsolódóan pedig énekelhettek, mondókázhattok, és gondolkodhattok róla, hogy még mire használjuk azt a bizonyos testrészt.

Ha belehallgatnál a mesébe, a SzóKiMondóka youtube csatornáján megteheted. Csak kattints ide és indulhat is a lejátszás.

Ha pedig érdeklenek a kiadványaik a webáruházukba meg tudjátok nézni őket.

Ha pedig érdekelnek, különféle gyermekfejlesztéssel kapcsolatos információk, beszédkészség vagy szókincsfejlesztés témában, akkor kövesd facebook oldalukat vagy iratkozz fel a SzóKiMondóka hírlevélre, amit heti egyszer küldenek az érdeklődőknek.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ovoneni.blog.hu/api/trackback/id/tr6512815186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása