Szeptember. Várakozással teli időszak azoknak a családoknak az életében, akiknek a gyerekük először lépi át az óvodát, és nyitnak be a csoportszoba ajtaján.Rengeteg kérdés, talán sok aggódás és várakozással teli izgalom. Valószínűleg már egy szülői értekezleten részt vettetek, ahol az óvodapedagógusok egy kis bepillantást nyújtottak az óvoda életébe, elmondták mire lesz szükség az óvodai mindennapokban, majd kiválasztottátok az óvodai jeleket.

Ezek az általánosabb, gyakorlatiasabb részei azoknak az információknak, amelyeket szülőként először megismerhettetek.

Mégis, a fent felsoroltaknál sokkal fontosabb és az egyik legmeghatározóbb élmény a befogadás időszaka. (A cikk további részében is a befogadás szót fogom használni, nem pedig az általánosan elterjedt beszoktatást.) Talán a szülők a játszótéren sokat beszélgettek arról, hogy milyen lehet az első nap az óvodában, meghallgatták azoknak az édesanyáknak a tapasztalatait, tanácsait, akik már túl vannak ezen az időszakon.

Óvodapedagógusként szeretnék pár olyan ötletet adni, amely megkönnyítheti a befogadás időszakát, az elválást az édesanyától, aki 3 éven keresztül óvta gyermeke minden lépését. Először az édesanyákhoz szeretnék fordulni. Tudom milyen nehéz az elválás, hiszen 3 éven keresztül óvtad gyermeked minden lépését, vigyáztál rá, nevelted, játszótérre vitted, játszottatok, sétáltatok és most át kell adnod őt egy óvó néninek, akivel talán egyszer vagy kétszer találkoztál.

Tudom, hogy nem könnyű ezt édesanyaként átélni, és tudom milyen érzés lehet gyermekednek, aki szintén egy idegen környezetbe kerül. Idegen a csoportszoba, idegenek a felnőttek és a leendő kis társait sem ismeri még. Mielőtt a cikket folytatnám, szeretnék egy virtuális „levelet” átnyújtani számotokra.

Kedves Édesanyák, Édesapák!

Egy cikket szerettem volna írni a befogadás (beszoktatás) időszakáról, de bevallom őszintén ennek az írásnak nagyon sokszor „nekifutottam”.  Egy olyan cikket próbáltam írni, amelyben tanácsokat, ötleteket, és a tapasztalataimat osztom meg veletek, de be kellett látnom, hogy ez nem fog sikerülni. Nem tudom pár sorban, sem oldalakon keresztül az évek alatti tapasztalataimat átadni, mert lehetetlen. Miért? - mert minden gyerek MÁS és MÁS, és minden gyermek másként éli meg a befogadás időszakát. Minden gyermekhez másként kell közeledni, másképp kell szólni, és megtalálni a hozzá vezető utat.

A gyerekek mentalitása, természete, a temperamentuma, a kötődése a szülőkhöz sem egyforma. Lesz, aki könnyebben elválik az édesanyától és lesz olyan kisgyerek, akinek ez a pillanat sírással, szomorúsággal teli. Egészen másként érkezik az a gyermek, aki a bölcsődéből jön, és aki otthonról, hiszen az otthonról érkező gyermeknek, még nem volt alkalma nap mint nap, a közösségi életben részt vennie, még nem kellett a társakhoz és a felnőttekhez alkalmazkodnia.

Az a gyermek, akinek van nagyobb testvére, és az anyukája őt is hozta testvérével együtt az óvodába, már láthatta az óvodai környezetet, találkozott az óvó nénikkel és dajka nénikkel, egészen másként lépi majd át az óvodai csoportszoba ajtaját.

De arra is sok példa van, hogy az első napok zökkenőmentesek lesznek, majd pár hét elteltével a gyermekünk „rájön arra”, hogy ide rendszeresen kell jönni, és már kevésbé szeretne reggelente óvodába érkezni.

Tudom jól, hogy azok a szülők, akiknek első gyermekük készül óvodába milyen várakozással teli izgalommal készülődnek, és tudom, milyen a gyermekednek először elválni Tőletek.

A befogadás időszaka nekünk, óvó néniknek sem egyszerű, hiszen még mi sem ismerjük a leendő ovisainkat, mi is akkor ismerkedünk egymással. Ha nekünk felnőtteknek is ennyi kérdésünk van, mi lehet akkor Annak a kisgyermeknek a lelkében, aki most került először, egy számára idegen környezetbe, ahol minden új számára, és hiába mosolyognak rá kedvesen a felnőttek, fél szemmel mindig a közelben lévő édesanyát fogja keresni. Azt a biztos pontot, aki az eddigi kis életében a támasz volt, akihez fordult ha öröm, ha bánat érte, hozzá futott, ha megalkotta élete első rajzát, és büszkén mutatta az anyukájának az ő nagy művét. Azt szoktam mondani, hogy az én legnagyobb feladatom, hogy megtaláljam azt a legrövidebb utat gyermekedhez, ahol beenged az ő kis világába, ahol megtaláljuk a közös hangot, és elérni azt az „áttörő” pillanatot, ahol már elfogad engem, mint óvó nénit.

A befogadás időszakában nemcsak a gyermekhez, de hozzátok, szülőkhöz is maximális odafordulás szükséges. Ezt ugyanolyan fontosnak tartom, hiszen ti a gyermeketeket bízzátok ránk, fontos a kölcsönös bizalom egymás között.

Láthatjátok, hogy amíg ezt a levelemet írom, próbálom körvonalazni, hogy óvodapedagógusként tudjuk, milyen fontos állomás ez, mind a gyermek, mint a ti életetekben, és megértem azon aggodalmakat, amelyeken keresztül mentek.

Így a levelem végén, arra kérnélek benneteket, hogy úgy olvassátok majd tovább a cikket, hogy azok a segítő szándékú ötletek, amelyeket szeretnék veletek megosztani, általános tanácsokkal lesznek kiegészítve, amely lehet, hogy a Te gyermekednél működni fog, és lehet, hogy a másik kiscsoportos óvodás csemeténél nem (vagy fordítva), így egészen másként kell majd őt átsegíteni ezen az időszakon.

A levelem legfontosabb üzenete, hogy a kezdeti nehézségek, aggódások után, látni fogjátok, hogy a gyerekek nagyon szépen tudnak alkalmazkodni az óvoda napirendjéhez, barátkozni fognak a csoporttársakkal, rövidebb lesz az elválás ideje  és egyre kevésbé fogják igényelni, hogy az óvó néni ölében legyenek, vagy „csak” fogják a köpenye szélét. Eljön az az idő, amikor délután az óvoda udvaráról szinte könyörögni kell, hogy most már hagyja abba a játékot, hiszen holnap is jöttök oviba. Ekkor szokták a szülők megkérdezni tőlem, hogy mennyi idő múlva lesz ez? Sajnos erre nem tudok válaszolni, a levél elején felsorolt okoknál fogva. De amit tudok, hogy a gyerekek könnyen alkalmazkodnak, könnyen barátkoznak és mi óvó nénik azon leszünk, hogy ezen a meghatározó időszakon minél könnyebben átsegítsük a gyermekedet, hogy aztán az óvodai életük a meséről, varázslatról, játékról, a boldog mindennapokról szóljon.

Köszönöm, hogy elolvastátok a levelemet, és „zökkenőmentes”, játékos és élményekkel teli óvodai éveket kívánok!

Szeretettel: Mariann néni

A cikk folytatásában szeretnék olyan ötleteket adni, hogy mivel tudunk segíteni, hogyan tudjuk megkönnyíteni az elválás időszakát.

Az első és az egyik legfontosabb, ha van a gyermekednek olyan tárgya, amelyhez ragaszkodik, azzal együtt érkezzetek. Ez általában az „alvóka” szokott lenni, amely néha már rongyosra van használva, és a szülők kicsit „pironkodva” árulják el, hogy még az is nehézségét okoz, hogy ezt az alvókát kimossák. Ez teljesen természetes, emiatt egy percig sem kell aggódnotok, nem ti vagytok az elsők, és nem ti lesztek az utolsók, akik ezt átélik.

            Nagyon fontos lenne, hogy édesanyaként az aggódásodat palástold a gyermeked előtt, hiszen ha ő ezt az aggodalmat látja rajtad, akkor ezt az érzést ő is átveszi. Megijed, és nem érti, hogy az anyukája miért aggódik, hiszen ő hozta el az oviba. Ez egy furcsa ellentmondás, amellyel egy 3 éves kisgyermek még nem tud mit kezdeni. Ezt az érzést a legnehezebb legyőznöd! – mégis ez az egyik legfontosabb, amelyet ha megteszel, megkönnyíti és lerövidíti a búcsúzkodás időszakát.

Sokat segít, ha a gyermeked óvó nénijével őszintén megosztjátok egymással a tapasztalataitokat. Bátran mondd el, már az elején, hogy milyen aggodalmad van, hogy mire figyeljen az óvodapedagógus, hogy mivel lehet megnyugtatni a gyermekedet, vagy melyik játék az, amivel esetleg motiválni lehet. Ezek azért fontosak, mert ezen információk birtokában, az óvó nénik is könnyebben tudják megnyugtatni gyermekedet, ha az első napokban nagyon hiányolni fog Téged.

Fontosnak tartom, hogy úton az óvoda felé, beszéljétek meg, hogy mikor tudtok érte jönni, és ezt az időpontot betartani. Ez óriási mértékben növeli a gyermek biztonságérzetét. Az időt még nem tudják a gyerekek, de ha úgy mondod el, hogy uzsonna után vagy alvás után érkezel, akkor ezt már tudja a gyermeked ill. biztos, hogy megkérdezi az óvó nénit, hogy mikor lesz az uzsonna?

Otthon lehetőségetek van olyan könyveket olvasni, amelyek az óvodáról szólnak, amit esetleg le is lehet rajzolni.

Sétálhattok az óvoda környékén, mesélhetsz a gyermekkorodról, hogy neked milyen volt az óvoda, mire emlékszel, hogyan emlékszel vissza az óvó nénidre?

Elmesélheted, hogy mi volt az óvodában a jeled, ezeket az apró kis információkat nagyon tudják érdekelni a gyerekeket, apró kis segítségekkel, nagyon sokat tehetünk.

A cikk végén szeretném megnyugtatni a szülőket, hogy a kezdeti szorongások, aggódások után, látni fogjátok, hogy a ti három éves gyermeketek, milyen szépen alkalmazkodik, milyen gördülékenyen sajátítja el a napirendet, milyen könnyedén barátkozik, és egy idő után elfelejtitek, hogy kezdetben milyen nehéz volt az elválás.

Örömteli és játékos óvodai éveket kívánok!

 Ranschburg Jenő: Első nap az óvodában (folyt. köv. a linkre kattintva)

http://ovoneni.blog.hu/2017/08/26/ranschburg_jeno_elso_nap_az_ovodaban