A csoportomban van 2 db kis méretű szőnyeg, ez a Montessori szőnyegünk. Egyetlen szabály tartozik hozzá, aki legelőször előveszi és játszik rajta, az már az övé, egészen addig a pillanatig, amíg összetekeri a szőnyeget, majd visszateszi a helyére.

A társak, ha szeretnének ezen a kis szőnyegen játszani, meg kell kérdezni attól a kisgyermektől, aki először birtokba vette :) : Megengedi -e, hogy ők is itt játszanak?

Ha a válasz: igen, akkor közösen folytatják az elkezdett játékos tevékenységet,

ha viszont a válasz: nem...akkor bizony ezt is el kell fogadniuk, és más játékos tevékenységet kell keresnünk a többieknek.

Bevallom hősiesen: először nem hittem, hogy működik, de a gyakorlat egészen mást mutat. A kis csoportom nagyon gyorsan elfogadta ezt az egy szabályt, és tiszteletben is tartják.

Tiszteletben tartják, hogy az a szőnyeg, az a társuk birodalma, az ő kis helye egészen addig, amíg egyedül szeretne lenni.

Nos, ugyanezen az ominózus szőnyegen történt egy számomra nagyon kedves játék, melyet a gyerekek KÖZÖSEN találtak ki, de ennél csodálatosabb JÁTÉKOS KÉPESSÉGFEJLESZTÉST nem is kívánhattam volna.

Mi történt?

Annyira egyszerű és annyira magától értetődő játék, mely nekem felnőttként eszembe sem jutott.

A Polcainkon nagyon sok gesztenye, dió volt elhelyezve tálcákra és kis kosarakba, valamint az egyik kislány otthonról elég sok kagylót ajándékozott a csoportnak.

Ez is ugyanott volt elhelyezve, ahol a termések.

Előkerült a szőnyeg, a lányok leültek, egyenként maguk elé tették a terméseket és a kagylót, és nemes egyszerűséggel megnézték vajon melyikből lehet több?

Mindezt hogyan tették? A kagylókba belehelyezték a gesztenyéket...ennyi. Kell ennél több?

Mit tettek a gyerekek? Játszottak, és ismerkedtek a több - kevesebb fogalmával gyakorlatban és tevékenyen.

/ Később már keveredett a dió és gesztenye...de ez senkit az ég világon nem zavart már! :) /

Iratkozz fel hírlevelemre, hogy ne maradj le a legfrissebb ötletekről és hírekről!